Hírek

Elérhetőségek

Kovács István Művelődési Ház

Cím: Nyáregyháza, Nyáry Pál út 32.
Telefon: +36 (29) 690-180

A településünk kulturális életének otthont adó Kovács István Művelődési Ház – amelyet a névadás előtt „Kultúrház”-ként ismerhettünk – 1944-ben épült, eredetileg levente-otthonnak szánták. Az épület 1945-ben már a helyi kulturális élet helyszíneként szolgált, előadásokat tartottak, ünnepségeket rendeztek benne. A Kultúrházat 1950-től rendszeresen keresték fel különböző színtársulatok, művészek. Ezeknek a műsoroknak a látogatottsága igen tekintélyes volt, egészen a ’60-as évek elejéig.

Az épületen 1962-ben külső-belső felújítást végeztek, ekkor falazták be a Nyáry Pál út felé néző szabad oszlopcsarnokot, amely fölé erkélyt emeltek, lépcső feljárattal, ez alá pénztárfülkét is elhelyeztek. Az erkélyen gépházat alakítottak ki filmvetítés céljából, a színpadot megnagyobbították.

Miután székeket is sikerült beszerezni, Nyáregyházán beindult a filmvetítés. Eleinte heti kettő, majd 1963-tól hetente négy alkalommal mozielőadásokat tartottak az épületben. 1968-tól kezdődően több szakkör – kézimunka, irodalom, sakk, néptánc – is működött az épületben.

Miután a zeneiskola beindult, egy új zongorát kapott a Kultúrház, amely 1972-től már klubkönyvtárként is funkcionált. 1973-ban ismét felújították az épületet. A színpadot ekkor parkettázták, amelynek két oldalára hangszórókat szereltek fel, elé új drapériát helyeztek fel. Az épületet kívülről tatarozták, járdával látták el, a területet kerítéssel vették körül.

1978-ban a klubszobát felújították, ezzel barátságosabb környezetet teremtve a klubfoglalkozásoknak. A különböző csoportok, klubok és szakkörök rendszeresen itt tartották foglalkozásaikat (pl.: sakk, irodalom, néptánc, KRESZ tanfolyam, szabás-varrás, társastánc, stb.).

1982-ben a helyi fiatalok felajánlásával társadalmi munkában elvégezték az épület külső és belső tatarozását. Ebben az évben, a nagyteremben is jelentős felújítás történt: lerakták a műkövet, a falakat tapétázták, fűtőtesteket szereltek be, az ajtókat és ablakokat lefestették. 1982. szeptember 30-án, a szüreti bál alkalmával ünnepélyes keretek között megnyitották a Művelődési Házat.

2008-ban Nyáregyháza képviselő-testülete úgy határozott, hogy a művelődési házat Kovács Istvánról, településünk első néptanítójáról nevezi el. 2008. augusztus 24-én megemlékezés keretében került sor a Kovács István Művelődési Ház felirat leleplezésére.

Napjainkban az épület nemzeti ünnepeknek, iskolai rendezvényeknek ad otthont, emellett falurendezvények, bálok rendezésére, lakossági megtartására ad lehetőséget.