Hírek

Elérhetőségek

Pályázati kiírás helyi civil szervezetek részére

Nyáregyháza címere

Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elismeri azt a tevékenységet, amelyet a településen működő civil szervezetek és egyházak az önkormányzati feladatok megvalósításában vállalnak, ezért e szervezetek működéséhez támogatást nyújt. Az önkormányzati támogatás célja a civil társadalom erősítése, a civil szervezetek pártpolitikától mentes társadalmi szerepvállalásának segítése, az önkormányzat és a civil társadalom, valamint egyházak közötti partneri viszony és munkamegosztás előmozdítása.

A kitűzött célok elérése érdekében Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi civil szervezetek és egyházak (továbbiakban együtt: civil szervezetek) működésének támogatására a 2/2015 (II. 18.) számú rendelete alapján az alábbi pályázati kiírást teszi közzé:

 

Pályázati kiírás

 

I. A pályázati támogatásra jogosultság feltételei:

 

a)      a település kulturális, sport, érdekvédelmi, társadalmi életében való aktív részvétel, rendezvények szervezése, maradandó értékek létrehozása, illetve a közösség érdekében végzett egyéb tevékenység, mely alkalmas arra, hogy hozzájáruljon a településen élők életminőségének javulásához, öregbíti a település jó hírét, továbbá hitelesen képviseli és támogatja a Képviselő-testület általános célkitűzéseit.

 

b)     a pályázó civil szervezetként legalább egy éve működik a településen

      b.a) tevékenységét köztudomásúan Nyáregyházán fejti ki;

      b.b) érvényes alapszabállyal, képviseleti szervvel, nyilvántartott tagsággal és létrejöttétől folyamatos tevékenységgel rendelkezik;

   b.c) tagságuk önkéntes tevékenységét kizárólag közérdekű társadalmi célok megvalósítására szervezik, a közösségi értékek megőrzése, az egészség, az ifjúság, a tömegsport, az épített és a természeti környezet védelme, a hátrányos helyzetű csoportok problémáinak megoldása érdekében,

 

c)      a pályázó szervezet a pályázatát, a kötelező adatokat, ill. mellékleteket a pályázatra nyitva álló határidőn belül nyújtja be,

 

d)     a b.) pontban meghatározott jogosultsági feltételeknek az egyházaknak értelemszerűen kell megfelelni.

 

 

A Pályázat keretében támogatható tevékenységek

a)      civil szervezetek közhasznú tevékenysége;

b)     civil szervezeteket érintő évfordulók, fesztiválok szervezése;

c)      hazai és határon túli rendezvényeken, fesztiválokon történő részvétel, európai integrációt elősegítő civil programok;

d)     civil szférával kapcsolatos szolgáltató, tanácsadó, oktatási, fejlesztő, segítő tevékenységek;

e)      civil szférát bemutató kiadványok, elektronikus és írott szakmai sajtó tevékenység;

f)      civil szervezetek pályázati önrészének biztosítása;

g)      civil szervezetek működése;

h)     egyéb, a költségvetési rendeletben meghatározott településfejlesztési célok érdekében végzett tevékenység.

 

II. A Pályázat keretében nem támogathatók

 

a)      azon a szervezetek, amelyek a korábban kapott támogatást nem a megállapodásban foglaltak szerint használták fel, és a szerződés ilyen irányú módosítását nem kezdeményezték, vagy a korábban kapott támogatással nem számoltak el;

b)     a politikai tevékenységet folytató szervezetek, pártok;

c)      azon szervezetek, melyek a pályázatra nyitva álló határidőn túl nyújtották be pályázatukat,

d)     azon szervetek melyek hiánypótlásukat a rendelkezésre álló határidőn belül nem pótolták;

e)      azon szervezetek, amelyek pályázati dokumentációja nem tartalmazza a pályázat által kötelezően előírt adatokat, mellékleteket és ezen adatokat a hiánypótlásra nyitva álló határidőn belül nem pótolják;

f)      azon szervezetek, amelyek ki vannak zárva a pályázásból;

g)      azon társadalmi szervezetek, melyek tevékenységét pályázaton kívül, együttműködési megállapodás keretében támogatja a Képviselő-testület.

h)     az önkormányzat kötelező feladatát feladat-ellátási szerződés, közoktatási megállapodás, közművelődési megállapodás alapján átvállaló szervezetek.

 

III. A Pályázaton felosztásra kerülő keretösszeg: 2.000.000,- Ft.

 

IV. A Pályázó adatairól a mellékelt pályázati adatlapon nyilatkozik.

 

V. A pályázat kötelező mellékletei:

a)      a szervezet által megpályázott összeg felhasználásának terve, a várható költségek szerint részletezve;

b)     a szervezet képviselője által tett nyilatkozat arról, hogy más pályázaton ugyanerre a célra nem kapott támogatást, vagy kapott ugyan, de az nem elegendő a pályázati cél megvalósításához, ebben az esetben a forrásösszetételről is nyilatkozni kell;

c)      írásbeli hozzájárulás a pályázatban foglalt adatok (pályázó neve, igényelt támogatási cél és összeg) kezeléséhez és a Nyáregyházai Krónikában, valamint Nyáregyháza község hivatalos internetes honlapján való közzétételéhez;

d)     nyilatkozatot arról, hogy a pályázó szervezetnek köztartozása (APEH, TB, stb ) nincs.

e)      nyilatkozat a külön jogszabály szerinti összeférhetetlenségről, érintettségről.

 

VI. A pályázat benyújtásának helye, ideje és módja:

A pályázatot Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzatának címezve, a Nyáregyháza Nagyközség Polgármesteri Hivatalában (2723 Nyáregyháza, Nyáry Pál út 37) lehet benyújtani egy példányban, 2015. március 10. (kedd) napján 12.00 óráig.

 

VII. A pályázat értékelésének végrehajtója,döntést hozó, a döntés határideje:

1) A pályázat értékelésének végrehajtója, a döntést hozó : Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete

2) a döntés határideje: a pályázat benyújtására szabott határidőt követő rendes testületi ülés.

 

VIII. Konzultáció, kapcsolat, megállapodás

A pályázók a döntésről nyolc napon belül írásban értesítést kapnak. A pályázaton elnyert pénzösszeg átutalása (kifizetése) előfinanszírozás formájában két részletben történik. A kifizetés feltétele, hogy a támogatott szervezet Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzatával a támogatás felhasználásáról szerződést kössön, amelyben meghatározásra kerülnek a támogatott pályázati célok, feltételek, elszámolási határidő. A szerződés aláírásának végső határideje a képviselő-testület döntésének kézhezvételétől számított 15 naptári nap. A támogatás felhasználásával kapcsolatban Nyáregyháza

 

Nagyközség Önkormányzata utólagos elszámolási kötelezettséget ír elő, melynek határideje tárgyévet követő év január 15.

Rendezvényhez nyújtott támogatás esetén az elszámoláshoz csatolni kell a rendezvényre vonatkozó meghívó egy példányát, valamint egy legalább tíz képből álló fotódokumentációt.

 

A pályázó, a pályázat benyújtásával egyidejűleg hozzájárulását adja ahhoz, hogy az elnyert támogatási összeg felhasználásának ellenőrzése céljából az önkormányzat által felkért személy részére az irataiba betekintési jogot biztosít.

 

A pályázatok bontását és képviselő-testület elé való terjesztését a Nyáregyháza Nagyközség polgármestere végzi.

 

A pályázat benyújtására nyitva álló határidőn belül benyújtott pályázatok tekintetében a formailag hiányos pályázat benyújtóját a polgármester öt naptári napos határidővel hiánypótlásra szólítja fel.

 

Mellékletek:

1.) Pályázati adatlap, nyilatkozatok, nyilatkozat összeférhetetlenségről, érintettségről, közzétételi kérelem

2.) Támogatási szerződés tervezete